doTERRA illóolajok gyerekeknek

Miért ajánlott doTERRA illóolajokat használni gyerekeknek is?

Amennyiben valaki nyitott és igényli a szelídebb gyógymódokat, akkor annak a doTERRA nagy segítséget tud nyújtani, főleg ha babákról vagy gyerekekről van szó.

A doTERRA illóolajokat biztonságosan használhatják a babák és a gyerekek is, amennyiben megfelelő hígítási arányban és megfelelő olajokat használnak.

A gyerekek fizikai és érzelmi egészségükre nagyon jó hatással tudnak lenni az esszenciális olajok, mivel az aromaterápia a test és az értelem, valamint a test és a lélek közötti egyensúlyt követi. A növények, fák vagy virágok különböző részeiből kivont illóolajok természetesek és teljesen vegyszermentesek, ezért már a legkisebbek is nagy előszeretettel fogadják be őket.

Az illóolajok használatával testi-lelki-szellemi problémákat lehet megoldani, babák vagy gyerekek esetén, főleg a görcs, sírás, hasfájás, fogak kibújása, megfázás, ekcéma és szorongás okozta panaszokat.

A gyerekek immunrendszere főleg akkor kerül próbára, mikor közösségbe kerülnek, ezért is fontos tudatosan odafigyelni és már megelőzni a betegségeket. A közösségbe kerüléssel a gyermekek sok olyan fertőző betegségeknek és vírusoknak vannak kitéve, amelyek bizony nagyon le tudják gyengíteni szervezetüket.

Szülőként ez gyakran frusztráló, főleg akkor, ha ezek megakadályozására kevés információval és korlátozott erőforrásokkal rendelkezik az ember és gyakran ezek az erőforrások olyan gyógyszerek vagy táplálékkiegészítők fogyasztását jelentik, amelyek káros kémiai összetevőkből állnak.

Épp ezért fontos olyan anyagokhoz, vitaminokhoz, olajokhoz és táplálékkiegészítőkhöz nyúlni, amelyek természetes és vegyszermentes úton tudnak segíteni a legkisebbeknek is.

A megoldást ilyenkor maga a természet jelenti, vagyis az esszenciális illóolajok. Főleg gyerekek reagálnak nagyon pozitívan az esszenciális illóolajokra, amelyek segítségével enyhíteni tudunk fájdalmakon és kellemetlenségeken, valamint megelőzni betegségeket és helyreállítani egészségünket.

Egy orvosi vizsgálat és szaktanácsadás azért minden esetben ajánlott és kötelező, de gyakran az esszenciális illóolajok is támogatást tudnak nyújtani ebben.

Szülőként mindenképp óriási segítséget, biztonságot és támogatást jelent az olajok használata. A gyerekek bevonásával ez egy szórakoztató, ugyanakkor nagyon hatékony rituálévá tud válni, ami segítségével testi-lelki-szellemi egészségünket meg tudjuk őrizni.

Már egészen pici kortól ajánlott az esszenciális illóolajok használata, de nagyon fontos betartani az előírásokat, odafigyelni a hígítási arányokra, az adagolási mértékre és a megfelelő olajok használatára.

Milyen esszenciális illóolajok használata ajánlott babáknál?

Már az egészen pici babák is használhatnak illóolajokat, de csak hígított formában és nagyon kevés mennyiségben. Nagyon fontos betartani a biztonságos előírásokat és csak óvatosan és kellő tudással használni az illóolajokat.

Az első hat hétben csecsemőknél közvetlen hígítás nélkül ne alkalmazzunk esszenciális illóolajokat. Ilyenkor inkább párologtatóban ajánlott használni őket, ilyenkor is csak 1 cseppet vízzel keverve, ultrahangos párologtatóban. Mindenképp ajánlott a mesterséges aromákat, illatosítókat és a vegyszeres termékeket kerülni, mert ezek allergiás reakciókat válthatnak ki.

Amennyiben sokszoros hígítást alkalmazunk és csak 1-2 cseppet használunk az illóolajokból, akkor az esszenciális illóolajok jótékony hatásait, babák vagy gyerekek is biztonságosan használhatják. Hígításhoz frakcionált kókuszolajat vagy bármilyen más növényi olajat, min pl. sárgabarackmag-, mandula-, jojoba- vagy olívaolajat lehet használni.

Baba- és gyerekbarát esszenciális illóolajok, amiket babáknál elsősorban párologtatva, gyerekeknél már helyileg is ajánlott használni (max. 1-2 cseppet):

  • citrom
  • citromfű
  • bergamott
  • mandarin
  • vadnarancs
  • levendula
  • édeskömény
  • római kamilla
  • muskátli
  • rózsa
  • szantálfa
  • vetiverfű
  • OnGuard
  • teafa
  • serenity

Milyen esszenciális illóolajok használata ajánlott gyerekeknél?

Az 5 legfontosabb doTERRA illóolajról gyerekeknek ebben a cikkben lehet bővebben olvasni.

Ezeket az illóolajokat már kisgyerekkortól is lehet használni, megfelelő tudás és biztonsági elővigyázatosság mellett.

  • Levendula: a legkedveltebb és legtöbbet használt illóolaj, nyugtat és pihentet, segít az ellazulásban és az alvásban
  • Vadnarancs: nyugtat, jó közérzetet biztosít, támogatja az emésztőrendszer egészséges működését, erősíti az immunrendszert és görcsoldó
  • Tömjén: hatékonyan gyógyítja a sebeket és hegeket, gyulladáscsökkentő hatása kiváló megfázás esetén, párologtatva biztonságot és nyugalmat ad
  • Római kamilla: kólika és hasfájás esetén kiválóan hat kisbabáknál is, nyugtató és fájdalomcsillapító, párologtatva oldja a szorongást és félelmet
  • Serenity: párologtatva nyugalmat és kiegyensúlyozottságot ad, valamint alvásproblémáknál nagyon jól hat
  • Balance: párologtatva vagy helyileg használva, nyugalmat és biztonságot ad
  • DigestZen: támogatja az egészséges emésztést és megszünteti a hasfájást, hasmenést
  • OnGuard: erősíti az immunrendszert, antibakteriális és antivirális

Az esszenciális illóolajok mellett több olyan táplálékkiegészítője is van a doTERRA-nak, amit gyerekek is biztonságosan használhatnak. Ezekről a gyerek táplálékkiegészítőkről itt lehet olvasni.

Hogyan ajánlott használni az esszenciális illóolajokat gyerekeknek?

Gyerekeknél sokkal nagyobb elővigyázatossággal és tudatossággal ajánlott az esszenciális illóolajok használata. Mivel az ő bőrük még nagyon érzékeny és még fejlődésben vannak, ezért csak hígítva ajánlott használatuk, valamint nagyon kis mennyiségben.

Minden illóolajat kezdetben csak kis mennyiségben, 1-2 cseppet ajánlott a talpakon hígítva kipróbálni, elkerülve ezáltal az esetleges bőrkipirosodást vagy egyéb bőrérzékenységi reakciót. Elegendő 1-2 csepp használata, ennél több nem ajánlott és nem is célszerű gyerekeknél, ugyanis ezek az olajok annyira erőteljesek, hogy kis mennyiségben is kifejtik hatásukat.

A lentiekben egy olyan táblázat olvasható, ami segít eligazodni az illóolajok hígításával kapcsolatban. Életkor szerint bizonyos mennyiségben használhatóak ezek az olajok, minden esetben egy növényi, úgy nevezett hordozóolajjal hígítva. Ez az olaj lehet egy frakcionált kókuszolaj, olívaolaj vagy egyéb növényi olaj.

Életkor Ajánlott % Ajánlott cseppszám 5 ml-hez Ajánlott cseppszám 10 ml-hez
0-3 hó 0,1 % 50 ml-hez 1 csepp 50 ml-hez 2 csepp
3-12 hó 0,5 % 50 ml-hez 5 csepp 1 csepp
1-2 év 1-2 % 1-2 csepp 2-4 csepp
2-5 év 2-3 % 2-3 csepp 4-6 csepp
6-11 év 3-5 % 3-5 csepp 6-10 csepp
12-17 év 4-8 % 4-8 csepp 8-16 csepp
18- év max. 50 % max. 50 csepp max. 100 csepp

A lentiekben olyan recepteket osztok meg, amelyeket párologtatva vagy helyileg, külsőleg az érintett területen lehet használni, bizonyos gyerekbetegségek kezelésére.

  • Fülgyulladás

teafa, levendula, bazsalikom keveréke frakcionált kókuszolajjal, amit óránként helyileg, a fülek mögött ajánlott használni, valamint vattára is lehet 1 csepp teafát és 1 csepp levendula olajat csepegtetni és ezt úgy helyezni a fülekbe, hogy onnan el tudjon párologni (vigyázat arra, hogy a belső fülekbe ne kerüljön illóolaj)

  • Hörghurut

→ air, eukaliptusz, levendula, tömjén: 2 csepp tömjén és 2 csepp air párologtatása óránként 10 percig, valamint helyileg a háton és a mellkason tömjén és levendula használata 3 óránként

  • Torokfájás

teafa, kakukkfű, oregánó, levendula, citrom, tömjén, OnGuard: helyileg a torok és nyak részén teafa, tömjén és levendula használata 3 óránként, valamint torokfertőtlenítésre mézben elkeverve teafa, citrom és OnGuard

  • Száraz köhögés

→ ciprus, tömjén, levendula: mellkason és háton 1-1 csepp olaj mindegyikből frakcionált kókuszolajjal keverve és 2-3 óránként alkalmazva, valamint 2-2 csepp olaj párologtatása mindegyikből 10 percet óránként, amíg a köhögés hurutossá nem válik

  • Hurutos köhögés

→ air, cédrusfa, tömjén, levendula: mellkason és háton 1-1 cseppet mindegyikből frakcionált kókuszolajjal hígítva, valamint az air párologtatása

  • Hasfájás

→ DigestZen, római kamilla, borsmenta, gyömbér: a hasba bemasszírozni ezeket az olajokat megfelelő hígítással

Frissítve: 2021-12-01